Észak-Korea: újabb rakétaindítás
2003. március 10. 09:36, utolsó frissítés: 09:36
Lőgyakorlatot hajtott végre hadihajók ellen bevethető rakétával Észak-Korea hétfőn, a Japán-tengerre irányítva a fegyvert. A japán védelmi tárca szerint nem ballisztikus rakétával hajtottak végre lövészetet az észak-koreaiak, s a rakétaindítás nem fenyegette a szigetországot. Szöulban megerősítették a helyi idő szerint délben történt rakétaindítás tényét, s azt provokatív lépésnek minősítették.
Phenjan legutóbb február 24-én hajtott végre hasonló, előre bejelentett lövészetet ezzel a rövidebb hatótávolságú, kínai gyártmányú rakétával. Akkor is, most is délen és Japánban kissé nyugtalanul figyelték az eseményeket, tekintettek arra, hogy Észak-Korea felújította nukleáris programjait tavaly év végén. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket