"Magyarországot ki kéne zárni a NATO-ból" -- állítja a Foreign Affairs
2002. október 31. 11:43, utolsó frissítés: 16:34Magyarországot az előző kormány mulasztásai miatt már kizárták volna a NATO-ból, ha lenne ilyen lehetőség a szövetségben -- írja Celeste A. Wallander biztonságpolitikai szakértő a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat november-decemberi számában. Wallander cikkében kifejti, hogy az atlanti szövetségnek a tagjain is számon kell kérnie mindazt, amit a tagjelöltektől megkövetel. Megállapítja, hogy a nemzetközi intézmények közül a NATO szinte egyedül áll abban, hogy nincsen eljárása a szabályait és normáit megszegő tagok kizárására, amire pedig feltétlenül szükség lenne, ha hatékonyságát meg akarja őrizni katonai szervezetként. A szerző érvelésében Magyarország az első számú negatív példa. Idézi Keleti György volt honvédelmi minisztert, aki idén júniusban egy rádióműsorban elismerte, hogy a NATO tagság elérése érdekében Magyarország olyat is vállalt, amiről tudta, hogy tarthatatlan. "Ha egy ország még nem NATO-tag, durván szólva sok mindent mondhat, ami később aligha kérhető számon rajta." Az európai biztonságpolitika egy rangos képviselője nemrég megjegyezte, hogy "Magyarország elnyerte a NATO legkiábrándítóbb tagjának a címét, pedig voltak vetélytársai is". Az illető magyarázatul az "előző kormány antiszemitizmusát, a szomszédaival szembeni extraterritoriális követeléseit, valamint a balkáni stabilitás megteremtésében elmulasztott konstruktív szerepét említette. Az írás szerint Orbán Viktor nacionalista kormányának választási veresége után úgy tűnik, hogy Magyarország ismét visszatért a helyes útra. (mti)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket