Kurd tavaszköszöntés Törökországban: felrobbant gépkocsi, őrizetbe vett tüntetők
2007. március 22. 14:25, utolsó frissítés: 14:25
Több százezren vettek részt szerdán Törökország különböző városaiban a kurdok újévi, tavaszköszöntő fesztiválján. A tüntetések több helyen az idén is incidensekbe torkollottak. Többen megsérültek, mintegy ötven embert őrizetbe vett a rendőrség. A délkelet-törökországi Batman városában az ünnepség befejeződése után több órával felrobbant egy gépkocsi, és több embernek sérülést okozott, de a robbanás oka egyelőre nem ismert.
A török hatóságok az ünnepre országszerte megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és előre bejelentették, hogy nem tűrik meg az illegális demonstrációkat. Az ünnepségeket a legjelentősebb legális kurd párt, a Demokratikus Társadalom Pártja (DTP) szervezte, a törvényesség betartására kérve a részvevőket. Az ünneplők ennek ellenére bebörtönzött kurd politikusok, köztük Abdullah Öcalan lázadóvezér képét tartották a magasba, illetve az Öcalan által vezetett, betiltott szakadár szervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) zászlaját lengették.
Isztambulban könnygázzal feloszlattak egy kisebb csoportot, amelynek tagjai kővel dobálták a rendőröket. Mintegy 20 embert előállítottak. Feloszlattak egy demonstrációt az ország déli részén található Mersin városában, mert a tüntetők Öcalant éltették, kisebb csetepaték voltak rendőrök és kődobáló fiatalok között az Égei-tenger partján fekvő Izmirben, illetve Délkelet-Törökország legjelentősebb, főleg kurdok lakta városában, Diyarbakirban is, ahol az ünnepen részt vevők száma elérte a százezret. Mersinben őrizetbe vettek több mint húsz embert, az ottani összetűzéseknek sérültjei is vannak, de számuk nem ismert. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket