Betiltanák a pornót Lengyelországban
2007. március 17. 09:57, utolsó frissítés: 11:43
Teljesen be akarja tiltani a pornográfiát Lengyelországban a vezetői kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), és az erre vonatkozó törvényjavaslatnak minden esélye megvan az elfogadásra, mert a kormánykoalíció egésze támogatja a totális tilalmat.
A két héten belül a parlament elé kerülő tervezet alapján akár 1 év börtönbüntetéssel is sújthatnak bárkit, akinek birtokában pornográf fényképet vagy mozgóképet találnak, a pornográfiát jövedelemszerzési célból terjesztő személyeket pedig két év börtön fenyegeti.
Lengyelországban eddig csak akkor büntették a pornográfiát, ha azt 15 éven aluli fiatalok körében terjesztették, vagy abban fiatalkorúak szerepeltek.
Az új törvény ahhoz lesz hasonló, amely a kommunista Lengyelországban volt érvényben 1969-tól. Maria Nowak PiS-képviselő, a törvény egyik kezdeményezője ezt a múlt átveendő jó példái közé sorolta. Mindazonáltal az 1969-es lengyel pornótörvény sem volt túlságosan hatékony: a tilalom ellenére tömegesen csempészték be külföldről a pornómagazinokat és illegálisan árusították is azokat.
Jogi szakértők szerint az új szabályozás alkotmányellenes is lehet, mert sértheti a sajtó- és kifejezési szabadságot. Mások szerint az internet korában amúgy sem lehet érvényt szerezni egy ilyen tilalomnak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket