Nem békül Észak-Korea és Japán: japán túszok és koreai szexrabszolgák a téma
2007. március 07. 13:21, utolsó frissítés: 13:21
Megszakadtak szerdán a Hanoiban megkezdett észak-koreai-japán tárgyalások, amelyeknek célja a két ország közötti diplomáciai viszony normalizálása lett volna.
A kétnaposra tervezett megbeszéléseket egy évi szünet után folytatták a pekingi hatoldalú tárgyalásokon februárban született megállapodás keretében, amelyben Phenjan ígéretet tett jongbjoni nukleáris erőművének leállítására energiasegélyek és más ösztönzők fejében. A tárgyalásokon többek között az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok, valamint a japán háborús kártérítések kérdése szerepelt.
A megbeszélés Észak-Korea hanoi nagykövetségén kezdődött. Japán külügyi illetékesek szerint néhány órás megbeszélés után az észak-koreai partnerek arról tájékoztatták a japán küldöttséget, hogy a tárgyalások tervezett délutáni fordulóját nem tartják meg.
A megbeszélések előtt Koicsi Haragucsi japán főtárgyaló közölte, hogy a tokiói-phenjani kapcsolatok rendezése csak akkor lehetséges, ha megoldódik a japán polgárok elrablásának kérdése. Szerinte Tokió ebben nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.
Az észak-koreai hatóságok 2002-ben ismerték el, hogy az 1970-80-as években elraboltak 13 japán állampolgárt az észak-koreai kémek kiképzéséhez. Phenjan még abban az évben öt túszt szabadon bocsátott, a többiekről pedig azt állította, hogy időközben elhunytak. Japán bizonyítékokat követelt erre, és nem zárta ki, hogy a bevallottnál több japánt is elraboltak.
Phenjan azonban lezártnak tekinti az ügyet, viszont elvárja Tokiótól, hogy kérjen bocsánatot a háborús időkben történtekért, egyebek mellett azért, hogy több ezer koreai nőt kényszerítettek szexuális rabszolgaságra katonai bordélyokban. Több távol-keleti országban felháborodást keltett a múlt héten Abe Sindzo japán kormányfő nyilatkozata, amely szerint erre nincs semmilyen bizonyíték.
A japán kormány 1993-ban megkövette az egykori szexrabszolgákat, majd 1995-ben létrehozott egy pénzalapot is az áldozatok kártérítési követeléseinek kielégítésére. A japán törvényhozók egy csoportja azonban azóta is szorgalmazza a bocsánatkérés visszavonását. Történészek szerint mintegy 200 ezer nő kényszerült a japán katonákat kiszolgáló bordélyházakba, főleg Korea és Kína területén. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket