Megkezdték lebontani a koppenhágai Ungdomhuset foglaltházat
2007. március 05. 10:43, utolsó frissítés: 10:43
Megkezdték hétfőn Koppenhágában annak az ifjúsági háznak a lebontását, amelynek lakóinak múlt heti kilakoltatása nyomán súlyos zavargások törtek ki a dán fővárosban – jelentette a dán Tv2 News hírcsatorna.
A négyemeletes Ungdumhusetből, amely 25 éve anarchisták, punkok és a legkülönbözőbb fiatalok menedékeként az európai "underground" kultúra egyik bástyájának számított, illegális házfoglalás címén lakoltatták ki az ott tartózkodókat múlt csütörtökön. Az ezt követően kitört összecsapásokban mintegy 600 embert vettek őrizetbe.
Az épületet még 2001-ben eladta a koppenhágai városi tanács egy helyi keresztény közösségnek, a házfoglalók azonban továbbra is szabad lakóterületnek tekintették az épületet, és nem voltak hajlandók elhagyni. A bontásra hétfőn érkező munkások sisakjuk alatt maszkot viseltek és letakarták cégük logóit is, mert a tüntetők megtorlásától tartanak. A műveletet jelentős rendőri biztosítással kezdték el. (afp/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket