Megállapodást kötött a Fatah és a Hamász: létrejöhet a palesztin egységkormány?
2007. február 08. 16:24, utolsó frissítés: 16:24
Elvi megállapodás jött létre csütörtökön a szaúd-arábiai Mekkában a palesztinközi tárgyalásokon egy nemzeti egységkormány miniszteri posztjainak elosztásáról - közölte a két fő részt vevő szervezet, a Fatah és a Hamász egy-egy képviselője.
Egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint "hét minisztérium jut a Hamásznak, hat a Fatahnak, négy más formációknak". Mint mondta, független minisztert neveznek ki öt tárca, köztük a külügyi, a pénzügyi és a belügyi élére.
Ez utóbbi jelentette eddig a nemzeti egységkormány létrehozásának egyik legfőbb akadályát. A belügyminisztérium vezetőjét Mahmúd Abbász palesztin elnök a Hamász által előterjesztett öt jelölt közül fogja kiválasztani.
Az egységkormány felállítása hozzájárulhat a két rivális palesztin mozgalom között december óta tartó, eddig már több mint 90 halálos áldozatot követelő öldöklés lezárásához. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket