Új: amerikai egyenruhában támadtak Kerbalában iraki gerillák
2007. január 27. 14:31, utolsó frissítés: 14:31
Újabb, a korábban közzé tettnek ellentmondó tálalásban ismertette szombaton az amerikai hadsereg az iraki Kerbelában egy héttel korábban véghez vitt, öt amerikai katona életét követelő támadást, miközben Bagdadban folytatta tárgyalásait Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke. Az eredeti közlés szerint az öt amerikai katona, közöttük két tiszt a Kerbela tartományi koalíciós irányító központ ellen végrehajtott támadásban vesztette életét.
Az újabb közlemény, "biztonsági rést" említve, arról számol be, hogy a támadó kommandó vakmerően dolgozott: tagjai az amerikai katonákhoz hasonló egyenruhában voltak, amerikai fegyvert viseltek. Öt terepjáróval érkeztek a táborhoz, miután
az iraki ellenőrzőpontokon nem ébresztettek gyanút.
A táborban tizenketten közülük automatafegyverekkel lövöldözni kezdtek, kézigránátokat hajítottak az amerikai katonákra, egy katonát megölve, hármat megsebesítve; visszavonultukban négy amerikai katonát túszként magukkal vittek. Kerbelából Bábel tartomány felé tartottak, majd egy iraki rendőri ellenőrzőponton áthaladva felkeltették magukkal szemben a gyanút, s ekkor autós üldözés kezdődött. A rendőrök később megtalálták az autókat a megkötözött, agyonlőtt amerikai katonákkal.
"A támadás pontossága, az alkalmazott felszerelés ... feltételezi, hogy az akciót a helyszínen gondosan előkészítették" – mondta Scott Bleichwehl vezérezredes, a többnemzetiségű erő egyik szóvivője.
Az iraki háborút hevesen ellenző Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház újonnan megválasztott demokrata párti elnöke Dzsalal Talabani iraki elnökkel, Núri al-Máliki kormányfővel, illetve Zalmay Khalilzaddal, az Egyesült Államok bagdadi nagykövetével találkozott pénteken.
A hat képviselő társaságában váratlan iraki látogatásra érkezett elnök asszony Washingtonban közzétett állásfoglalásában leszögezte: "Bőven eljött az ideje, hogy az iraki hadsereg szavatolja az ország biztonságát ... s az amerikai erőknek sürgősen át kell állniuk a harcoló szerepről a kiképzői, terrorelhárító, határellenőrző szerepre". "Irak problémáira lennie kell politikai megoldásnak" – hangoztatta Pelosi, politikai kompromisszumok kötésére sürgetve az iraki vezetőket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket