Amerikai "vízumbiznisz" Szlovákiában
2007. január 25. 16:14, utolsó frissítés: 16:14
Felmerül a gyanú, hogy az Egyesült Államok szlovákiai nagykövetségén megfelelő indoklás nélkül utasítanak el vízumkérelmeket - írta csütörtök a pozsonyi Új Szó.
A lap emlékeztet rá, hogy az USA egy-egy országgal szemben csak akkor törli el a vízumkényszert, ha az elutasított vízumkérelmek száma évente kevesebb három százaléknál, s hogy ez az arány ennél magasabb maradjon, a konzulátus a kérelmező elégtelen angol nyelvtudását kifogásolva mond nemet a beutazásra, márpedig a szabályok szerint a turistavízumnak ez nem feltétele. Mint írja, "az elmúlt hetekben több olyan olvasó fordult lapunkhoz, akiknek azért utasították vissza a kérvényét, mert nem tud angolul".
Egy nevét elhallgató kérelmező arról számol be, hogy formális nyelvi konzultáció után közölték vele: a hiányos angol nyelvtudása miatt nem kaphat vízumot. Később tudta meg, hogy a kérelmének elutasítását igazoló pecsét már a konzultáció előtt rajta volt a papírjain. Martin Musil, egy másik kérelmező azt állítja, hogy a kérelmeket mondvacsinált okokból utasítják el. A lap az USA szlovákiai nagykövetségét nem érte el. (mti, új szó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket