Al-Kaida-rejtekhelyeket semmisített meg a pakisztáni légierő
2007. január 16. 12:57, utolsó frissítés: 13:00
A pakisztáni hadsereg légicsapást mért kedden az al-Kaida terrorszervezet feltételezett rejtekhelyeire a pakisztáni-afganisztáni határ közelében és három bázisukat megsemmisítették - jelentette be Saukat Szultan vezérőrnagy, katonai szóvivő.
A légierő azután csapott le a Dél-Vazirisztánban fekvő Zamzola térségére, hogy a hírszerzés olyan értesüléseket szerzett, amelyek szerint az al-Kaida 25-30 tagja, köztük külföldiek bujkálnak a környéken.
A vezérőrnagy még nem tudta pontosan megmondani, hogy a helyi idő szerint reggel hét óra körül helikopterekről végrehajtott légitámadás következtében hányan haltak meg. Annyit mondott, hogy a támadások összesen öt kiképző tábor ellen irányultak és feltehetően a militánsok többségét megölték.
A pakisztáni hadsereg utoljára tavaly októberben hajtott végre hasonló horderejű támadást a határ menti törzsi területen: akkor egy, terroristák kiképzésével gyanúsított Korán-iskolát bombáztak le, és a támadásban 80 harcost öltek meg. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket