Irak vegyifegyverei fejlettebbek, mint 1991-ben
2003. február 26. 10:32, utolsó frissítés: 10:32
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter úgy vélte, hogy Irak hagyományos katonai ereje kevesebb mint a fele annak, mint amekkorával az öbölháború előtt rendelkezett, viszont vegyi és biológiai fegyverei jóval fejlettebbek, mint 1991-ben voltak. A miniszter aggodalmának adott hangot afelett, hogy Irak pilóta nélküli repülőgépeket használhat vegyi vagy biológiai fegyverek célba juttatására.
Rumsfeld szerint Irak megpróbálhatja más országokba szállítani tiltott fegyvereit, hogy eldugja őket az ENSZ ellenőrei elől. A miniszter a Hoover Intézetben kedden elhangzott beszédében országnevet nem említett. "Nem kérdéses, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek vannak rejtegetnivaló dolgai, így teljességgel lehetséges, hogy megpróbálja más országokba átvinni őket" - mondta. A miniszter emlékeztetett rá, hogy Irak az 1991-es öbölháborúban számos harci gépet küldött a szomszédos Iránba, hogy megkímélje őket a koalíciós erők csapásaitól, Irán azonban sose adta vissza ezeket a gépeket. "Így felteszem, ezúttal óvatosabb lesz, ha valami történik" - jegyezte meg a miniszter.
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának elemzője szerint Iraknak 389 ezer katonája lehet, szemben az öbölháború előtti egymillióval. Anthony Cordesman becslése szerint Bagdadnak 2200-2600 harckocsija és mintegy 300 harci repülőgépe van, míg ez a szám az öbölháború előtt 5500-6700, illetve 500 volt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket