A katonaság venné át a hatalmat Észak-Koreában, ha Kim Dzsong Il hirtelen meghalna
2006. december 19. 17:42, utolsó frissítés: 17:42
A fővárosban és környékén állomásozó három katonai egység venné át a hatalmat Észak-Koreában és megőrizné a vezetés diktatórikus jellegét, hogyha Kim Dzsong Il hirtelen, utód kijelölése nélkül halna meg. Ez egy dél-koreai parlamenti bizottság , kedden nyilvánosságra hozott jelentése állítja. A hírszerzéssel foglalkozó testület dokumentuma szerint puccs nem fenyegeti az észak-koreai államfőt, de kockázatot jelent az, hogy továbbra sem rendelkezik az utódlásáról.
Az elnök bizalmasai között O Kuk Rjol, az egyik katonai egység parancsnoka, Kim gyermekkori barátja rendelkezik a legnagyobb befolyással. Kim Dzsong Il 1994-ben vette át a hatalmat a 82 éves korában elhunyt apjától, Kim Il Szungtól, aki már húsz évvel halála előtt fiát jelölte ki utódjának, ezzel alapozva meg az országra vonatkozó "első kommunista dinasztia" elnevezést.
A közel 65 éves jelenlegi elnök még nem rendelkezett utódlásáról, de feltehetően három fia közül választ majd "trónörököst". A középső és a legfiatalabb fiú indul a legnagyobb eséllyel, mivel a legidősebb, Kim Dzsong Nam kegyvesztetté vált, miután 2001-ben kiutasították Japánból, ahova hamis útlevéllel próbált belépni. (mti/afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket