2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Máliki: még több erőszakot szülhet Irak felosztása

2006. november 30. 14:28, utolsó frissítés: 14:28

Irak félautonóm tartományokra osztását nem akarja az ország népe, a felosztás csak még több erőszakot szülne Núri al-Máliki iraki kormányfő szerint - közölte George Bush amerikai elnök kettejük csütörtöki tárgyalása után tartott közös sajtóértekezletükön.


Hozzátette: egyetért ezzel, és az Egyesült Államok hajlandó olyan változtatásokat hozni stratégiájában, amelyekkel hatékonyabban tudja támogatni az iraki egységkormányt.

Elmondta, hogy a Málikival való két és fél órás tárgyalás középpontjában részben az iraki biztonsági erők kiképzésének javítása állt. Kifejezte azt az óhaját, hogy az amerikai erők a lehető leghamarabb kivonulhassanak Irakból, de hozzátette, hogy addig maradnak, "amíg missziójukat nem teljesítik, amíg a szuverén iraki kormány kéri", s elutasította, hogy a kivonásra bármilyen menetrendet állítsanak föl. Az amerikai elnök ismét elutasította, hogy bevonják Iránt az iraki béke megteremtésére teendő erőfeszítésekbe.

Szerda este Washingtonban Lee Hamilton, az amerikai kormány által létrehozott kétpárti "Baker-bizottság" társelnöke bejelentette, hogy a bizottság egyetértésre jutott az Egyesült Államok jövendő Irak-politikájára vonatkozó ajánlásait illetően.

A The New York Times értesülése szerint a bizottság egyebek közt az amerikai hadsereg harcoló alakulatainak Irakból való kivonását javasolja. A lap forrásai szerint a folyamat valamikor a jövő évben megkezdődhet.

Előzőleg az amerikai tömegtájékoztatásból ismertté vált: a bizottság egyebek közt azt ajánlotta megfontolásra, hogy Irakot egy gyenge központi kormány irányítása alatt három autonóm körzetre osztanák fel, amelyek a síita, szunnita és kurd területeken jönnének létre, s hogy az Egyesült Államoknak tárgyalásokat kell kezdenie Szíriával és Iránnal az Irak stabilizálásában való együttműködés érdekében. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS