Közös kínai-japán történészcsoport atrocitások tanulmányozására
2006. november 16. 12:33, utolsó frissítés: 12:33
Közös történész kutatócsoportok létrehozásáról egyezett meg Kína és Japán, hogy előmozdítsák vitás történelmi kérdések tisztázását – közölte egy japán illetékes csütörtökön. A Hanoiban, az APEC fórumán tartózkodó Aszo Taro japán és Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) kínai külügyminiszter megállapodása szerint két kutatócsoport jön létre az ókori, a második világháborús és a kortárs történelem vizsgálatára – mondta a névtelenséghez ragaszkodó illetékes.
A cél: megszüntetni a különbségeket a két szomszédos ország múltjának ábrázolásában. Kína többször is azzal vádolta Japánt, hogy elkendőzi az atrocitásokat, amelyeket a múlt század 30-as és 40-es években, Kína megszállása idején követtek el a japán katonák.
Kína különösképpen bizonyos japán történelemkönyvek engedélyezése miatt tiltakozott. Ezekből a könyvekből bírálók szerint hiányoznak, vagy megszépítve szerepelnek a II. világháború előtt és alatt Kína területén elkövetett japán kegyetlenkedések. (mti/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket