Bűncselekményi boomtól tartanak a britek
2006. november 01. 13:12, utolsó frissítés: 13:14
A bűncselekmények számának "robbanásszerű" növekedése fenyegeti Nagy-Britanniát Románia és Bulgária EU-csatlakozása után - írta egy belső kormányzati leiratra hivatkozva mai lapszámában a The Sun. A legnagyobb, naponta 10 millió olvasóhoz eljutó brit tömeglap, amely hagyományosan rendkívül ellenséges az unió bővítésével, illetve új tagállamok polgárainak korlátozás nélküli nagy-britanniai munkavállalásával szemben, első oldalas mai beszámolójában egy általa látott bizalmas figyelmeztetésből idéz. Eszerint a két balkáni ország csatlakozása után az utcai erőszakcselekmények, az embercsempészet, a prostitúció, az adóbűncselekmények és a bankkártya-csalások "katasztrofális" emelkedésére kell számítani Nagy-Britanniában.
A Tony Blair kormányfő elé terjesztett dossziét a lap szerint Liam Byrne, a belügyminisztérium bevándorlásügyi államminisztere és Geoff Hoon, a külügyi tárca EU-ügyi államminisztere állította össze. Az idézett leirat szerint az utcai banjegykiadó automatáknál elkövetett rablások 80-85 százalékát már most is román szervezett bűnözői csoportok követik el. Tavaly az ilyen bűncselekmények áldozataitól összesen 68,5 millió fontot raboltak el.
A The Sun által idézett figyelmeztetés az egyéb utcai erőszakcselekményekről azt írja: elsősorban az agresszív koldulás, a zsebtolvajlás, a táska- és mobiltelefon-lopás "ad okot aggodalomra". Mindemellett valószínű, hogy növekedni fog a két csatlakozó országból Nagy-Britanniába csempészett, prostitúcióra kényszerített nők száma. "Problémákat okozhat" a hamis cigaretták csempészete, az áfa-csalás, valamint a bolgár és román úti okmányok "csalárd felhasználása" is - áll a londoni kormányzati leiratban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket