2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kínai követek győzködik Észak-Koreát: mondjon le az atomrobbantásról

2006. október 19. 12:10, utolsó frissítés: 12:10

Két kínai követ ment szerdán Észak-Koreába, hogy lebeszélje Phenjant egy második kísérleti atomrobbantásról. Legalábbis Tang Csia-hszüan államtanácsos és Vu Ta-vej külügyminiszter-helyettes, nukleáris ügyekben illetékes kínai főtárgyaló szerdán reggel elutazott Kínából, és nagyon valószínű, hogy Phenjanba mentek.


Az Egyesült Államok külügyminisztériuma megerősítette az értesülést. "Tudomásom szerint útban van vagy már meg is érkezett" az államtanácsos, aki a legmagasabb rangú kínai diplomaták egyike - jelentette ki Tom Casey szóvivő.

Hozzátette: úgy tudja, a látogatás azoknak a pekingi erőfeszítéseknek a keretébe illeszkedik, hogy rábírják Észak-Koreát az 1718-as számú ENSZ biztonsági tanácsi határozat betartására, mely azt követeli Észak-Koreától, hogy teljes nukleáris, illetve tömegpusztító fegyverarzenálját semmisítse meg.

Az észak-koreai külügyminisztérium nem zárta ki, hogy Phenjan újabb kísérleti atomrobbantást hajt végre. Ni Gun, a minisztérium amerikai ügyekkel foglalkozó hivatalának vezérigazgatója úgy fogalmazott az ABC-nek, hogy ha lenne is egy második nukleáris kísérlet, az amerikaiaknak akkor sem lenne okuk aggodalomra miatta.

George Bush amerikai elnök arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy “súlyos következményei” lehetnek annak, ha atomfegyvereket ad el Iránnak vagy az al-Kaidának. (bbc/uno/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS