Atomkísérlet Észak-Koreában: a radioaktív sugárzás sehol sincs
2006. október 12. 15:26, utolsó frissítés: 15:26
A mérések nem mutattak ki a szokásosnál magasabb radioaktivitást az észak-koreai atomkísérlet helyszínén - közölte csütörtökön az illetékes dél-koreai minisztérium.
A tudományos és technológiai minisztérium bejelentését megelőzően egy dél-koreai kutatóintézet azt közölte, a levegőmintákat vizsgálva nem észlelték, hogy a szomszédos országban végrehajtott hétfői teszt után megemelkedett volna a sugárzás szintje Dél-Koreában.
Az intézet illetékese mindazonáltal hozzátette,ez nem jelenti azt, hogy Észak-Korea nem hajtott végre nukleáris kísérletet, vagy hogy a kísérlet kudarcba fulladt volna. Mint a kutató rámutatott, az elmúlt napokban nem déli, hanem észak-északkeleti volt az uralkodó szélirány.
Phenjan hétfőn jelentette be, hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre az ország északkeleti részén, de voltak, akik kétségbe vonták ezen állítást, vagy megkérdőjelezték, hogy a kísérlet sikeres volt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket