Akár katonai erővel is betartatnák az ENSZ-szankciókat Észak-Korea ellen
2006. október 10. 11:35, utolsó frissítés: 11:35
Kína nem zárja ki ENSZ biztonsági tanácsi szankciók lehetőségét Észak-Koreával szemben, de elképzelhetetlennek tart egy katonai fellépést - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő. Hozzátette még, az Észak-Koreával baráti és jó szomszédsági kapcsolatokra törekvő kínai politika változatlan marad".
A kínai reakció azért figyelemreméltó, mert Kína Észak-Korea legfontosabb “pártfogója” a Biztonsági Tanácsban. A nemzetközi közösségből egyedül Irán állt ki a kommunista ország védelmében.
Észak-Koreát az ENSZ-charta 7. fejezete értelmében lehet szankcionálni: eszerint a BT zöld utat adhat a legkülönbözőbb intézkedéseknek agressziós cselekmények, a világbéke veszélyeztetése esetén a diplomáciai kapcsolatok megszakításától, a gazdasági és katonai szankciókon át. Ezeket a szankciókat akár katonai erővel is be lehet tartatni.
Az ENSZ BT egy olyan, az Egyesült Államok által javasolt határozattervezeten dolgozik jelenleg, mely szigorú pénzügyi és kereskedelmi korlátozásokat tartalmaz.
Egy észak-koreai illetékes szerint Phenjan kész bármikor feladni nukleáris programját és visszatérni a pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz, ha Washington is megfelelő lépéseket tesz - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A nyilatkozató nem részletezte, hogy Phenjan mit tekint megfelelő lépésnek Washington részéről, de feltehetően arra a régóta hangoztatott észak-koreai követelésre gondolt, hogy az Egyesült Államok oldja fel az ellene pénzhamisítás és pénzmosás vádja alapján hozott pénzügyi szankciókat. Ez volt ugyanis az az ügy, amelyre hivatkozva Észak-Korea tavaly november óta bojkottálta a pekingi tárgyalásokat. (bbc/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket