2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Gallup: leginkább a fiatalok gondolják úgy, Gyurcsánynak mennie kell

2006. szeptember 19. 18:19, utolsó frissítés: 18:47

Hétfőn estig már a magyar felnőtt lakosság 91 százaléka értesült róla, hogy a miniszterelnök a választások után zárt körben azt mondta, hogy "végighazudtuk az utolsó másfél-két évet" – derült ki a Gallup közvéleménykutató intézet hétfői felméréséből.


A hétfői nap során a lakosság majd kétharmada (59%) szerint a választás után elhangzott és most nyilvánosságra hozott miniszterelnöki beszédnek politikai következményei kell legyenek. Ezen a véleményen közel háromszor annyian vannak, mint azok, akik úgy gondolják, hogy erre nincs szükség.

A teljes lakosság ötöde (21%) gondolja csak, hogy nem szükséges, hogy politikai következményei legyenek ennek az ügynek, míg a megkérdezettek további egyötöde nem tud, vagy nem akar véleményt nyilvánítani, illetve nem hallott még a hírről.

Az aktív korosztályokba tartozók között egyértelműen az a vélemény, hogy Gyurcsány utólagos beismerésének politikai következménye kell legyen. A 40 alattiak közel háromnegyede (70%), a 40-60 közöttiek közel kétharmada (59%), míg a 60 felettiek fele (48%) vélekedik így.

Legtöbben azon az állásponton vannak, hogy Gyurcsány Ferencnek le kell mondania, és az államfőnek új miniszterelnököt kell jelölnie (43%). Ezzel ellentétes állásponton van a lakosság harmada (34%).

A politikai következmények jellegéről kérdezve, leginkább a fiatalok gondolják azt, hogy Gyurcsány Ferencnek le kell mondania, közülük minden második (53%) míg a 60 felettiek harmada vélekedik így.

10 felnőttből négyen (41%) úgy gondolják, hogy ebben a helyzetben új választásokat kellene kiírni - ezzel az opcióval a megkérdezettek egyharmada nem ért egyet (35%).

A lakosság harmada szerint az ellenzéknek kellene konstruktív bizalmatlansági indítványt beterjeszteni(36%), illetve a miniszterelnöknek bizalmi szavazást kellene kérnie a Parlamentben (33%). Ezzel ellentétes véleményen is körülbelül ugyanennyien vannak (37-40%).

Csupán minden negyedik felnőtt (26%) ért egyet azzal, hogy ismét a koalíciónak kellene új miniszterelnököt javasolni, míg a lakosság fele (47%) határozottan ellenzi ezt az álláspontot.

Azok között, aki résztvettek a tavaszi választásokon, 66% szerint szükséges, hogy politikai következményei legyenek a beismerésnek, míg 19% szerint erre nincs szükség. Körükben hétfő estig 9% nem hallott még a hírről és 6% nem tudott véleményt nyílvánítani.

A választáson résztvettek többsége azon a véleményen van, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania.

A Gallup 584 felnőtt magyar állampolgár körében végezte a telefonos felmérést. A minta összetétele a nemek aránya, az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A hibaszázalék +/- 4,1%. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS