AI: háborús bűncselekményeket követett el a Hezbollah
2006. szeptember 14. 14:21, utolsó frissítés: 14:43
Háborús bűncselekményekkel felérő módon sértette meg a nemzetközi emberiességi törvényeket a libanoni Hezbollah síita szervezet, amikor a legutóbbi konfliktus során szándékosan vette célba az izraeli polgári lakosságot - áll az Amnesty International csütörtökön Londonban kiadott állásfoglalásában.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének jelentése szerint az összecsapások egy hónapja alatt a Hezbollah csaknem négyezer rakétát lőtt ki Észak-Izraelre; ezek 43 polgári személyt öltek meg, 33-at pedig súlyosan megsebesítettek. A támadások következtében több százezer izraeli civil kényszerült óvóhelyekre vonulni vagy elhagyni lakhelyét.
Az AI szerint mintegy 900, "eredendően pontatlan" Katyusa rakétát - a polgári és a katonai célpontok megkülönböztetését előíró alapelv nyílt megsértésével - közvetlenül városi térségekre lőttek ki. Ezek között olyan rakéták is voltak, amelyek több ezer fémgolyót tartalmaztak a még nagyobb pusztítás érdekében; egy ilyen ölt meg az egyik támadás során egyszerre nyolc vasúti dolgozót.
A Hezbollah az Észak-Izrael elleni rakétatámadásokat a libanoni polgári lakosság elleni izraeli akciók megtorlásának nevezte, és azzal érvelt, hogy a cél éppen az izraeli támadások megakadályozása volt.
A csütörtöki AI-nyilatkozatban még hozzátették: az, hogy Izrael is súlyos jogsértéseket követett el, semmilyen módon nem igazolja a Hezbollah jogsértéseit. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket