2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szaddám pártját fogja a bíró?

2006. szeptember 13. 16:45, utolsó frissítés: 16:45

Részrehajlással vádolta meg a Szaddám-per főügyésze a bírót, mondván, hogy az túl sokszor engedte meg a vádlottaknak, hogy politikai jellegű beszédbe bocsátkozzanak, valamint hogy a tanúkat fenyegessék. Abdullah al-Amiri bíró visszautasította a vádakat mondván, hogy magatartása korrekt, és 25 év tapasztalat áll mögötte.


Szaddám Husszein volt iraki diktátor hat társával együtt jelenleg a kurdok körében végzett népirtásért állnak bíróság előtt. Kedden Szaddám azzal fenyegette a vád egyik tanúját, illetve egyik ügyvédet, hogy „szétzúzza a fejüket”. Munkit al-Farún főügyész szerint ez már sok, és a bíró lemondását kérte.

Szerdán is folyt a tanúk meghallgatása a kurd lázadók leverésére indított ún. Anfal-kampány ügyében, mely során a Human Rights Watch International szerint 182 ezer civil életét oltották ki. A kampány részeként - szárazföldi offenzíva, bombázás, települések szisztematikus lerombolása, koncentrációs táborok, kivégzések mellett - kémiai fegyvereket is bevetettek.

Az egyik tanú elmesélte, hogy faluját 20 napon keresztül bombázták, majd mikor a lakosok visszatértek, megadták magukat az iraki hadseregnek. Börtönbe kerültek, és azóta sem hallottak róluk semmit. Egy másik tanú kémiai fegyverek bevetéséről számolt be.

Tudósítók szerint kedden Szaddám meglehetősen unni látszott a rendre ellene valló kurd tanúkat. (bbc/wikipedia)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS