Libanon: izraeli légicsapás hidakra, repülőtérre, televízióadóra
2006. július 13. 10:51, utolsó frissítés: 10:51
Elhárított a libanoni kormány magáról minden felelősséget szerdán két izraeli katona elhurcolásáért, egyúttal elhatárolódott a Hezbollah Izrael ellen intézett támadásától is.
Az izraeli kormány szerda este összeült, hogy jóváhagyja a megtorló intézkedéssorozatot - közölte Raanan Giszin, a miniszterelnöki hivatal magas rangú illetékese. Hozzáfűzte, hogy a két izraeli katona elhurcolásáért a libanoni kormány és a Hezbollah felelős, és fizetni fognak tettükért.
Az izraeli fél ugyanakkor ismételten megerősítette, hogy nem enged a Hezbollah síita radikális szervezet fogolycserére irányuló kérésének. Ehelyett elvárják az izraeli határőrposztról elrabolt katonák feltételek nélkül való szabadonbocsátását.
Az izraeli offenzíva pedig folytatódik: a légierő rakétával lőtt több hidat Libanonban, többek között a Darmur és az Avali folyókon. Légi csapást mértek a bejrúti nemzetközi repülőtérre, valamint egy Hezbollah által támogatott televízióadóra.
Csütörtök hajnalban izraeli helikopterek három levegő-föld rakétát lőttek ki a dél-libanoni Tir kikötőváros környéki településekre - közölte a libanoni rendőrség. A térségben állomásozó légvédelmi ütegek viszonozták a tüzet, de a helikopterek sértetlenül elhagyták az övezetet. A támadások során a BBC szerint 27 személy vesztette életét.
Időközben Gázában az izraeli légierő F-16-os gépe csütörtökre virradóra rakétákkal lőtte a palesztin külügyminisztérium épületét. A támadásban legalább tizen - közöttük több gyermek - megsebesültek - közölték palesztin orvosok. Valamennyien a környező házakban tartózkodtak. A minisztérium épületében senki sem sérült meg. A gázai offenzíva válasz arra, hogy palesztin fegyveresek két hete elraboltak egy izraeli katonát. (bbc/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket