Titokban tárgyal a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről Kína és a Vatikán
2006. június 27. 18:18, utolsó frissítés: 18:18
A diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről tárgyal zárt ajtók mögött Pekingben egy magas rangú vatikáni küldöttség ezen a héten – jelentette kedden a South China Morning Post hongkongi lap. A híradás szerint a szentszéki küldöttek még vasárnap érkeztek Kínába, és egy hétig tartózkodnak ott, melynek során megtekintenek "néhány kulturális objektumot". Ez az első magas szintű vatikáni küldöttség Pekingben 2000 óta, amikor megszakadtak a konzultációk amiatt, hogy az akkori pápa, II. János Pál szentté avatott 120 vértanú hittérítőt, akiket Kínában öltek meg az évszázadok folyamán.
A látogatást teljes titokban tartják. Joseph Cen (Zen) hongkongi bíboros (Kína egyetlen bíborosa) ennek ellenére megerősítette a szentszéki küldöttség pekingi látogatásának tényét, amit jó jelnek, "baráti gesztusnak" nevezett. Mégis úgy vélekedett, hogy rövid távon nem számít előrelépésre.
Peking azt követeli a Vatikántól, hogy szakítsa meg a kapcsolatokat Tajvannal. A Szentszék az utóbbi időben jelezte, kész lenne erre a lépésre a kínai katolikusok millióinak érdekében.
A kínai-vatikáni kapcsolatok normalizálásának fő akadálya inkább az, hogy Kína a Szentszék jóváhagyása nélkül nevez ki püspököket a hivatalosan elismert katolikus egyház élére. Három újabb püspök kinevezésével az utóbbi időben a kínai hatóságok ismételten kiváltották a Szentszék rosszallását, amely a vallásszabadság megsértésével vádolja Pekinget.
A két állam 1951-ben szakította meg kapcsolatait, miután a pápai nuncius (nagykövet) Tajvanra tette át székhelyét. A Kínai Népköztársaságban ma gyakorlatilag két katolikus egyház létezik, az államilag elismert, melynek 5 millió híve van, és a földalatti egyház, amely a Vatikán adatai szerint 8 millió hívőt számlál, és elismeri a római pápa fennhatóságát. (mti/itar-tassz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket