2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

AI: Kína a legfelelőtlenebb fegyverexportőr

2006. június 12. 11:43, utolsó frissítés: 11:43

Kína gyors ütemben halad afelé, hogy "a világ egyik legnagyobb, legtitkolózóbb és legfelelőtlenebb" fegyverexportőre legyen – áll az Amnesty International (AI) jelentésében.


Az emberi jogi csoport tanulmánya szerint a Kína által válságövezetekbe exportált fegyverek és egyéb hadfelszerelések – amelyek előállításában jó eséllyel nyugati ipari cégek is közreműködnek – brutális konfliktusok, erőszakcselekmények és súlyos emberi jogsértések tartós fennmaradását segítik elő olyan országokban, mint Szudán, Myanmar, Nepál vagy Dél-Afrika.

Kína tavaly például 200 katonai teherautót adott el Szudánnak; ezeket Cummins típusú amerikai dízelmotorokkal szerelték fel, jóllehet az Egyesült Államok mindkét országgal szemben fegyverszállítási embargót tart érvényben. Az AI szerint hasonló katonai járműveket használnak a dárfúri konfliktusban.

Az AI szerint Kína a világ egyetlen olyan jelentős fegyverexportőre, amelyik nem írt alá semmilyen nemzetközi szerződést a súlyos emberi jogsértések elősegítésének veszélyével járó fegyverexport megakadályozásáról. Az ország ugyanakkor gyakran a gyorsan növekvő gazdasága által igényelt nyersanyagokért fizet fegyverekkel – áll a tanulmányban. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS