Magyar kormányalakítás: 11-ből három tárca jut az SZDSZ-nek, megszűnik az önálló informatikai minisztérium
2006. május 26. 13:52, utolsó frissítés: 13:52
Tizenegy plusz egy tárcával indul a második Gyurcsány-kormány, a plusz kabinet a miniszterelnöki hivatal lesz – jelentette be az megbízott kormányfő és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke pénteken, a szabaddemokraták a Velencei-tó mellé kihelyezett frakcióülésének szünetében. Az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodását hétfőn írják alá. Miniszterelnök-helyettesi tisztség nem lesz.
Megszűnik az önálló informatikai tárca, szerepét a Kóka János (SZDSZ) vezette gazdasági minisztérium veszi át. Szintén megszűnik önálló minisztériumként az 1998-ban létrehozott Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma: a kulturális és az oktatási ügyeket az MSZP-pártelnök Hiller István irányítja majd, aki korábban már állt a kulturális tárca élén.
A gazdasági mellett az SZDSZ az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztériumot kapja, vezetői a korábbi kiszivárogtatásoknak megfelelően Molnár Lajos és Persányi Miklós lesz. A mellettük dolgozó államtitkárokat szintén a szabaddemokratáknak van joga kijelölni.
A koalíciós egyezség aláírása után a parlament kedden kezdi tárgyalni a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénytervezetet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket