Segélyként folyósítaná a palesztin pénzeket Izrael
2006. május 19. 12:41, utolsó frissítés: 12:41
Izrael arra készül, hogy egy nemzetközi segélyakció keretében folyósítsa a visszatartott palesztin adó- és vámbevételeket az egészségügyi szektor számára – közölték csütörtökön Jeruzsálemben.
Ezt a közel-keleti közvetítők javasolták annak elkerülésére, hogy összeomoljék a Palesztin Hatóság, amely jelenleg pénz híján nem tud béreket fizetni, s emiatt már tüntetések is voltak. A módszerrel azonban továbbra is meg lehet fosztani bevételeitől a palesztin kormányt, amely nem ismeri el Izrael létjogát.
A neve elhallgatását kérő jeruzsálemi forrás szerint a pénzt közvetítőkön keresztül bizonyos palesztin kórházak és klinikák számára utalják át, és közben megakadályozzák, hogy a kormányhoz kerüljön.
Izrael havonta mintegy 55 millió dollárnyi vám- és adóbevételt tart vissza azóta, hogy a Hamász radikális mozgalom januárban megnyerte a palesztin parlamenti választásokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket