Amerika segítené Törökországot
2003. február 11. 11:02, utolsó frissítés: 11:02
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint Belgium, Németország és Franciaország tévedtek, amikor megvétózták azt a NATO-kezdeményezést, mely Törökország védelmének megerősítését irányozta elő. Rumsfeld hozzátette: Amerika folytatja a háborús előkészületeket és, ha szükséges, egyoldalú segítséget nyújt Törökországnak.
Irak hozzájárult az amerikai U2-es repülők felderítőrepüléseihez az ország területe fölött -- Bush egy szóvivője szerint ez még nem jelenti azt, hogy Irak lemond fegyvereiről. Jack Straw brit külügyminiszter az amerikaiakhoz hasonlóan visszautasítja Franciaország, Oroszország és Németország által ajánlott alternatívát, mely az iraki ENSZ-fegyverzetellenőrök számának megnövelését ajánlja a háború helyett. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket