Gyurcsány: nem kérünk türelmi időt a választóktól
2006. április 24. 17:43, utolsó frissítés: 19:36
Csütörtökön kezdődnek a koalíciós tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között Balatonőszödön – jelentette be Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatón Budapesten. A tárgyalások menetrendje: először a programról döntenek a koalíciós partnerek, és ennek a programnak a végrehajtásához keresnek majd embereket – közölte a politikus.
"Őszintén szólva ma egyáltalán nem foglakozom azzal, hogy kiből lesz miniszter, és kiből lesz államtitkár" – közölte Gyurcsány, mert "nem azon múlik az ország jövője, kiből lesz miniszter, vagy államtitkár".
A miniszterelnök azt mondta: nem az egyes tárcavezetőknek lesz programjuk az egyes részterületekről, hanem a kormánynak lesz programja valamennyi fontos kérdésről. Azt követően fognak személyi kérdésekről tárgyalni, ha meghatározták a program végrehajtásához szükséges kormányzati, közigazgatási szerkezetet, hogy az állam a jövőben minél kevésbé jelentsen terhetm – mondta.
Gyurcsány közölte: a tárgyalások az ő értékelésével kezdődnek, melyben arra tesz javaslatot, mi legyen a kormányzás szakpolitikai és politikai főiránya. Mint mondta, a tanácskozáson ezt követően nyolc-tíz kérdésben plenáris és szekcióvita lesz. Ez a munka addig tart a következő hetekben, amíg a legfontosabb másfél tucat törvénycsomagról nincsen írásos egyezség a koalíciós pártok között.
A kormány akkor alakul meg, ha a koalíciós pártok konkrét megállapodással rendelkeznek arról, hogy a kormány mindjárt másnap milyen törvényjavaslatokat nyújt be a parlamentnek, tehát a koalíció "nem kér türelmi időt a választóktól." "Azzal a feltételezéssel élek, hogy a parlament alakuló ülése május közepén, a kormány megalakulása és eskütétele június közepén lesz" – mondta a miniszterelnök.
A politikus leszögezte: meg fogja hallgatni az ellenzék álláspontját, valamint azokét, akik nem értenek egyet véleményével. A kormány programját olyan szándékkal akarja megvalósítani, hogy a többség egyetértsen vele – magyarázta.
Gyurcsány a tájékoztatón arra is kitért, a nemzetpolitika egyik, de nem kizárólagos része a határon túli magyarság identitásának megőrzésével és megerősítésével kapcsolatos szándék. A nemzetet megerősítő politika csak kompromisszumok mentén jöhet létre. Egyoldalú diktátumokkal és egyszerű többséggel "sem szerelem, sem nemzeti egység nem hozható létre" – mondta.
Ami a romló költségvetési hiányt illeti, Gyurcsány ezt válaszolta: abból indulnak ki, hogy Magyarországnak teljesítenie kell az idei költségvetési tervet. Ha a következő hetekben, az első négy hónap adatai alapján úgy tűnik, hogy ehhez különböző intézkedésekre van szükség, akkor ezeket meg fogják tenni. A koalícióra készülő pártok azzal a programmal nyertek választást, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2008-ra Magyarország teljesítse az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat – tette hozzá. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket