Feldolgozottság: 32% – A Fidesz és az MSZP egyaránt 50 mandátumot szerzett
2006. április 23. 20:43, utolsó frissítés: 20:43
Az országos összesítés szerint az SZDSZ három mandátumot szerzett.
Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke tévényilatkozatában nem akarta kommentálni a közvélemény-kutatók mandátum-becsléseit. A kampányfőnök közlése szerint meglepődött azon, hogy valamivel kisebb a részvételi arány, mint két héttel ezelőtt. Rogán ugyanakkora arányra, vagy nagyobb választói kedvre számított. Hogy miért csökkent az arány, ezt még ki kell elemeznünk – mondta.
A kampányfőnök a voksolókon kívül köszönetet mondott a Fidesz aktivistáinak a három hét alatt végzett munkájukért, illetve a szavazókörben dolgozóknak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket