Gyurcsány már megérkezett a kampányközpontba, készül az ünneplésre
2006. április 23. 20:36, utolsó frissítés: 20:36
Már szinte minden asztal foglalt az MSZP választási központjául szolgáló Köztársaság téri sátorban, a politikusok is gyülekeznek már, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök, Kiss Péter, Újhelyi István, Szekeres Imre is megérkezett.
Az origo tudósítója szerint a kormányfő újságíróknak azt mondta: sokkal nyugodtabb volt a két választási forduló közötti kampány, mint négy éve. Gyurcsány Ferenc 55-65 mandátum megszerzésére számít a 110 egyéni körzetből. Az első fordulónál alacsonyabb részvételi adatok kapcsán nem tudta megmondani, hogy vajon melyik tábor szavazói nem mentek el választani. Ezzel együtt Gyurcsány Ferenc nagy fordulatra nem számít. Ma hamarabb várják az eredményeket, mint két hete, s nagyobb ünneplésre is készülnek az aktivisták. (origo)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket