Irak ellen tiltakoztak: bíróság előtt a nagymamák
2006. április 21. 11:07, utolsó frissítés: 11:07
Rendbontásra való ösztönzés vádjával bíróság elé állítottak csütörtökön tizennyolc amerikai nagymamát, akik tüntetést szerveztek az iraki háború ellen. Az 50 és 91 év közötti életkorú vádlottak ártatlannak vallották magukat a New York-i tárgyaláson.
A nagyik – A nagymamák békebrigádjai nevű háborúellenes szervezet tagjai – 2005 októberében megjelentek New Yorkban a hadsereg Times Square-n található toborzóközpontjában, és az iraki háború elleni tiltakozásuk jeléül megpróbálták besoroztatni magukat. Rendbontásra ösztönző viselkedéssel vádolták meg őket, mert elállták a központ bejáratát és nem engedelmeskedtek a rendőrök utasításainak.
A másfél tucat nagymama közül egyiknek sem szolgál Irakban az unokája, a 74 esztendő Joan Wile úgy fogalmazott, hogy "átfogóbb célért harcolunk, vérzik a szívünk minden fiatalért, amerikaiért és irakiért, aki ebben a háborúban hal meg".
Vinie Burrows mindehhez hozzátette, hogy az iraki háború az amerikai nép ellen is irányul, mert az erre a célra költött dollármilliárdok hiányoznak az egészségügy, az oktatás és a szociális szolgálatok kasszájából. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket