Működésbe lépett a Fidesz sms-es, címlistás mozgósítási akciója?
2006. április 09. 17:08, utolsó frissítés: 17:08
Egy VIII. kerületi, józsefvárosi szavazókörzetben fotózás közben alkalmunk volt a gyakorlatban is megfigyelni azt a módszert, amit korábbi sajtójelentések szerint valószínűleg a Fidesz mozgósító kampányának része. A szavazókörben egy hölgy – nem a testület elnöke – előtt a szavazóbizottság asztalán címlista feküdt, melyre vonalkákat húzott.
Korábban több sajtótudósítás szólt arról, hogy az ellenzéki párt az MSZP négy évvel korábban kipróbált eljárását veti be. Eszerint a párt szavazókörökben ülő delegáltjai a választás ideje alatt három ízben küldenek kódolt sms-t a kampányközpontba. Az adatokat a helyi szimpatizánsokat több-kevesebb pontossággal összesítő címlistákkal összevetve a központ eldöntheti, hol van szükség beavatkozásra.
Információink vannak arról is, hogy 3 órától több budapesti választókerületbe behívták a helyi központokból az aktivistákat, hogy a környéken lakókat szavazásra buzdítsák. A módszer nyílt titoknak számít – a lényegéről így számolt be az Index március 31-én: "azokban a körzetekben tehát, ahol túlságosan alacsony a részvétel, az aktivisták "ösztönösen" tudják majd, hol érdemes kopogtatni még az urnazárás előtt."
Extra mozgósításra egyébként feltehetően Budapesten rá is szorul az ellenzéki párt, mert a fővárosban hagyományosan az MSZP és az SZDSZ szokott nyerni. 2002-ben a Fidesz-MDF lista itt 31 választókerületből mindössze 5-öt vitt el.
A szavazóhelyiségben bent ülő bizottsági tagoknak egyébként tilos "adatrögzítő vagy -továbbító eszközt" használni, és a még nem voksolókról se küldhetnek adatokat – viszont az Országos Választási Bizottság állásfoglalása azt közli, hogy csak bent a szavazóhelyiségben tilos a helyi bizottsági tagoknak adatrögzíteni.
Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke korábban a módszer kapcsán úgy nyilatkozott: a részvételi adatok nyilvánosak, így a módszer nem törvénysértő. Szigeti Péter, az OVB elnöke azt közölte, nincs egyértelmű válasz arra, jogellenes vagy sem a Fidesz terve. Az MSZP feltehetően az idén nem épít ki alternatív számlálási rendszert – legalábbis Gyurcsány Ferenc a szerdai kormányfő-jelölti vita zárszavaként így nyilatkozott: "Mind a tízmillióra szükség van. Gondolkodjon így vagy úgy. Nem tudok bekopogni mindenkihez, kedves nézőink. Nem tudok elmenni mindenkihez, mert a szavazásnak belülről kell jönnie. Nem vezetek listát arról, hogy ki a szimpatizáns és ki nem." (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket