Gallup: teljesen kiegyenlített az állás az MSZP és a Fidesz között
2006. április 06. 18:13, utolsó frissítés: 18:13
A Gallup utolsó nagymintás személyes vizsgálata szerint teljesen kiegyenlített az állás a két nagy magyarországi párt között. A március 31. és április 4-e között végzett felméréshez összesen 2020 interjú készült el zömmel a két nagypárt tömegrendezvényeinek a hétvégéjén, illetve az azt követő két napon – tehát a Gyurcsány-Orbán tévévitát megelőzően.
A magáncélú – azaz a magyarországi sajtótermékek által nem közölhető, a Gallup hírlevelét megrendelőknek kiküldött felmérés eredményei azt mutatják, hogy az egy héttel korábban, feleakkora mintán végzett vizsgálathoz képest minimális elmozdulások történtek.
A teljes népességen belül 31:31 százalék a két legnagyobb párt szimpatizánsainak az aránya, a pártválasztásukról beszámoló, és a vasárnapi választáson való részvételüket biztosra ígérők között is teljesen kiegyenlített lett az állás, 44:44%.
Ez utóbbi az intézet mérése szerint annak az eredménye, hogy a FIDESZ szavazók háromnegyede teljesen biztos abban, hogy elmegy vasárnap szavazni, ami az előző heti méréshöz képest 5%-kal magasabb arány. Most mindkét táboron belül 75% a magukat biztos szavazóknak mondók aránya.
A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ támogatói aránya változatlanul 5%-ot tesz ki, az MDF támogatottsága pedig 3,5%. A Jobbik-MIÉP 2%, a Munkáspárt 1% körüli támogatással rendelkezik.
A kiegyensúlyozottságra jellemző, hogy a teljes népességen belül mind a Fideszre, mind az MSZP-re a megkérdezettek 22-22%-a mondja, hogy rájuk semmiképpen nem szavaznának. Nagyon kevés olyan válaszadót találunk, akinek a másodlagos preferenciája a két nagy párt egyikére esne; mind az MSZP mind a Fidesz 3-3%-ra számíthatna a másodlagos pártválasztás eredményeképpen. Az SZDSZ-nek 11, az MDF-nek pedig 9%-nyi hasonló tartaléka van.
A teljes népességen belül a pártpreferenciára vonatkozó kérdésre 14% válaszol úgy, hogy biztosan nem megy el szavazni, ezért nincs pártpreferenciája. A korábbiakhoz hasonlóan még mindig a megkérdezetteknek 15%-a nem tudja még, hogy kire szavazzon. A válaszmegtagadók a korábbi stabil 5-6%-kal szemben most a teljes népesség 10%-át teszik ki.
A Gallup azt állítja: megvizsgálva egy sor más kérdésre adott válaszukat, azok a válaszadók, akik kérdezőbiztosainknak azt mondták, hogy nem tudják még, melyik pártra fogják szavazatukat adni, abban viszont biztosak voltak, hogy résztvesznek a szavazáson, valamivel inkább kormánypártibbnak tűnnek. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik nem árulták el a pártpreferenciájukat: mind a válaszmegtagadók mind a bizonytalanok 40%-a inkább a FIDESZ szavazókra, 60%-a pedig az MSZP szavazóira hasonlít. A fentiek szerint a baloldalnak valamivel több tartaléka van az ismeretlen preferenciájú válaszadók körében – vonja le a közvetkeztetést a közvéleménykutató. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket