Belgrádban ravatalozzák, Pozarevacban temetik Milosevicet
2006. március 15. 16:11, utolsó frissítés: 16:11
Független nemzetközi vizsgálatot követelt az orosz alsóház Slobodan Milošević volt jugoszláv elnök halála okainak feltárására, s egyben célszerűtlennek nyilvánította a Nemzetközi Törvényszék (NT) további tevékenységét egyhangúlag elfogadott szerdai nyilatkozatában. Az állami duma szerint a hágai ENSZ-törvényszék döntéseit "végletes átpolitizáltság és elfogultság" jellemezte, s "a kettős mérce tevékenységének normájává vált".
Az orosz orvosok ezzel szemben elégedettek Milošević boncolási eredményeivel, és elfogadják azokat – jelentette ki szerdán Hágában Leo Bokerija orosz kardiológus.
Miloševićet egyébként szerda délután repülőgéppel Amszterdamból Belgrádba szállítják, ahol felravatalozzák, majd szombaton szülővárosában, Pozarevacban helyezik végső nyugalomra. Petar Djokic, a boszniai Szerb Szocialista Párt vezetője máris bejelentette, hogy "állampolgári nyomásra" utakat szerveznek a boszniai szerbeknek Milošević temetésére.
Szergej Baburin, az orosz képviselőház (Duma) alelnökének moszkvai nyilatkozata szerint Milošević özvegye, Mirjana Marković nem lesz jelen a temetésen, mivel "elégtelenek" számára a szerb hatóságok által adott garanciák.
A szentpétervári kommunisták ugyanakkor már be is nyújtották a város Belgrád nevű utcájának Miloševićcsé átkeresztelésére vonatkozó írásbeli kérelmüket. A Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Valentyina Matvjenko kormányzónak eljuttatott beadványban szobor felállítását is javasolják "a szláv népcsoport utolsó védelmezőjének" az utca mellett elterülő parkban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket