Belgrádban, de nem állami pénzen temetik Milosevicset
2006. március 14. 11:26, utolsó frissítés: 11:26
Marko, Milosevics maffiatevékenységgel (közelebbről cigarettacsempészetel) is kapcsolatba hozott fia utazik Hágába, hogy átvegye a néhai jugoszláv elnök holttestét. Az ex-elnököt Belgrádban temetik el, de nem kap állami temetést, ahogy azt a család szerette volna.
A Milosevics család ügyvédje engedélyt kért egy belgrádi bíróságtól arra is, hogy Milosevics felesége, Mira Markovics részt vehessen a temetésen Szerbiában, ahol letartóztatás fenyegeti hivatali visszaélés miatt.
Borisz Tadics szerb elnök elutasította az állami temetést, és közölte, hogy nem adnak amnesztiát a Szerbiából 2003-ban megszökött, nemzetközi körözés alatt álló Marko Milosevicsnek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket