Boncolás: Milošević szívinfarktusban halt meg
2006. március 13. 10:52, utolsó frissítés: 11:55
Szívinfarktus okozta Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő halálát a boncolás szerint – jelentette be hivatalos közleményben a volt Jugoszláviában elkövetett bűnök kivizsgálásával foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék vasárnap este.
A szöveg szerint a boncolás során a vizsgálatot végző holland orvosok azonosítottak két olyan szívproblémát is, amelyben Milosevic szenvedett. Ezeket nem részletezte a közlemény, amelyben a hágai ENSZ-testület azt is jelezte, hogy maga is csak rövid összefoglalót kapott a vizsgálat eredményeiről a hágai ügyészségtől, mely a művelet elvégzésére utasította a hollandiai törvényszéki orvostani intézetet.
A beszámoló szerint a vizsgálatot vasárnap végezték holland orvosok két szerb
kórboncnok jelenlétében – utóbbiak részvételét a belgrádi kormányzat kérésére engedélyezték. Még mindig folyamatban van a holttestben esetlegesen fellelhető méreganyagok vizsgálata – ennek eredményét a "lehető leghamarabb" közzéteszik. Milosevic holttestét hétfőn adják át a családjának.
A vádak szerint mintegy 200 ezer balkáni háborús áldozat és közel négymillió menekült sorsáért felelős Milosevicet szombaton találták holtan a törvényszék hágai börtönében. A hivatalos közlésekből továbbra sem derült ki, hogy az infarktusnak mi lehetett a kiváltó oka – a vérnyomásproblémákkal és szívpanaszokkal küzdő vádlottat régebb óta kezelték. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket