Új atomerőmű Bulgáriában: orosz és cseh konzorcium pályázik
2006. február 01. 17:24, utolsó frissítés: 17:24
Két cég adott be ajánlatot Bulgária második atomerőművének tervezésére és megépítésére, de mindkét vállalkozásban az orosz Gazprom is résztvevő.
Az egyik pályázó az orosz Atomstroyexport, amely az Gazprombank , azaz a Gazprom pénzügyi csoportja ellenőrzése alatt áll, a másik versenyző a cseh Skoda JS jelzésű vállalkozási szövetség, amelynek gazdája a Gazprom OMZ nevű részlege. Az oroszok francia, a csehek amerikai reaktor-technológiát alkalmaznának.
A bolgár állami villamosművek pályázatának nyertese több milliárd eurós megbízásra számíthat. A jelentések szerint mindkét konzorcium két lehetőséget vázol: vagy egy teljesen új berendezésekkel ellátott erőművet építenek, vagy a tervezett helyszínen, a Duna mentén fekvő Beleneben (Szófiától 250 kilométerre) már ott lévő berendezéseket hasznosítják.
Ide ugyanis már a korábbi terveknek megfelelően érkezett jelentős mennyiségű, közel egymilliárd dollárt érő erőművi berendezés, de az atomerőművi projektet később biztonsági kockázatokra hivatkozva leállították.
Az ország régebbi, kozloduji erőművének két öreg blokkját az idén leállítják, az ország megfelelő áramellátása indokolná az újabb atomerőművet. A két építési megoldás költségkülönbözete 2 milliárd dollárnyi is lehet. (mti/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket