2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Gallup: januárban a Fidesz 32, az MSZP 29 százalékon állt

2006. február 01. 17:05, utolsó frissítés: 17:05

A választókorúak körében a Fidesz 32, míg az MSZP 29%-os támogatottságot mondhatott magáénak január második felében; ha ekkor lettek volna a választások, kétpárti parlament alakulhatott volna – legalábbis a Magyar Gallup Intézet által hétfőn közzétett kutatási jelentés szerint.


A több mint kétezer személy megkérdezésén alapuló reprezentatív vizsgálat szerint az MSZP szimpatizánsainak az aránya 5%-kal emelkedett a decemberben mérthez képest, míg a Fidesz támogatóinak tábora ez idő alatt egy százalékkal lett magasabb. Az SZDSZ és az MDF szavazói köre változatlan maradt: előbbi három, utóbbi két százalékon áll, tehát nem érik el az 5%-os parlamenti küszöböt.

A Gallup szerint, "ha csak a határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgáljuk, akkor itt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben az egy hónappal ezelőtti 11%-ról négyre csökkent". A Fidesz itt 46, az MSZP 42%-on áll. A pártot választó biztos szavazók körében a Fidesz előnye jelenleg 6 százalék az MSZP-hez képest: 48, illetve 42 százalék.

"Példátlanul sokan", a megkérdezettek 69%-a mondta azt, hogy részt vesz az áprilisi választásokon – írja jelentésében a kutatóintézet: az eddig bizonytalanok vagy érdektelenek elsődleges pártválasztásából az MSZP jött ki jobban: 5%-kal bővítette táborát, míg a Fidesz egy százalékkal. (mti/gallup)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS