London 7/7: az MI5 szinte semmit nem derített ki a merényletekről
2006. január 30. 11:04, utolsó frissítés: 11:04
Szinte semmit nem sikerült egyértelműen kideríteni a tavaly júliusi merényletsorozatról – idéz a brit kormánynak szánt belső hírszerzési jelentésből idézve a The Sunday Times. A vezető brit vasárnapi lap a Tony Blair asztalára letett titkos összefoglalóhoz jutott hozzá.
A cikk szerint minden idők legnagyobb, összehangolt brit titkosszolgálati és rendőrségi nyomozása után a belső elhárítás (MI5) azt közölte Blairrel: kevés ismerete van arról, hogy a négy merénylő közül három mit csinált Pakisztánban, mikor kezdődött a támadás tervezése, hogyan és mikor toborozták a merénylőket.
A The Sunday Times szerint a nyolcoldalas jelentés elismeri, hogy az MI5 azt sem tudja, volt-e kapcsolat a júliusi 7-ei, 56 emberéletet kioltó londoni merényletsorozat és a július 21-én megkísérelt, ám kudarcba fulladt hasonló támadás között, és azt sem, hogy a merényletek mögött az al-Kaida terrorszervezet állt-e.
A minap a Scotland Yard főparancsnoka, Sir Ian Blair kijelentette: a biztonsági szolgálatok asztalára ezekben a hetekben "több száz százalékkal nagyobb mennyiségű" jelentős hírszerzési értesülés kerül, mint a júliusi robbantások előtt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket