Távoznak az izraeli kormányból a Likud miniszterei?
2006. január 12. 12:45, utolsó frissítés: 12:45
Vasárnap saját döntésük alapján távoznak az izraeli kormányból a jobboldali Likud miniszterei – jelentette az izraeli közszolgálati és katonai rádió.
Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud elnöke szerdán arra utasította a párt négy kormánytagját, Szilvan Salom külügy-, Limor Livnat oktatási, Jiszrael Kac mezőgazdasági, illetve Dan Naveh egészségügyi minisztert, hogy csütörtökön nyújtsák be lemondásukat a súlyosan beteg Ariel Saron miniszterelnököt helyettesítő Ehud Olmertnek.
Sajtóértesülések szerint azonban a négy miniszter megmakacsolta magát, és ellenáll a pártelnök utasításának, különös tekintettel arra, hogy Netanjahu előzőleg nem konzultált velük erről a szándékáról. A párt alapszabálya szerint Netanjahunak nincs joga arra, hogy a minisztereket lemondásra kényszerítse.
A Likud minisztereinek kiválását már korábbra tervezték, Saron agyvérzése miatt azonban elhalasztották. A korábbi koalíciós partner, a baloldali Munkapárt miniszterei már kiváltak a kormányból.
Saron a múlt év végén hagyta el a Likudot, amelynek társalapítója volt, s egy új centrista pártot hozott létre Kadima (Előre) néven. A miniszterelnök súlyos betegsége ellenére a Kadima továbbra is a legnépszerűbb párt Izraelben, s a közvélemény-kutatások szerint a március 28-ra kitűzött, előre hozott parlamenti választások fölényes győztese lesz. A felmérések szerint a második helyen a Munkapárt áll, míg a három párt közül a legkevesebb mandátumot a Likudnak jósolják. (mti/afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket