Szélütést szenvedett Saron, de már tréfálkozik
2005. december 19. 12:50, utolsó frissítés: 12:50
Javult az enyhe szélütést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, és várhatóan a nap folyamán nyilatkozatot tesz közzé – jelentette be ma a miniszterelnök kabinetfőnöke. Ilan Cohen szerint Saron már sétálgat, tréfálkozik az orvosokkal. A hétfői vizsgálatok után döntenek orvosai arról, hogy kiengedik-e őt a jeruzsálemi Hadassza kórházból, ahová vasárnap este szállították be.
A szélütés után Saronnak némileg problémát okozott a beszéd, de hétfő reggelre már semmilyen külső jele nem volt az agyvérzésnek, mozgásában sem volt szüksége a miniszterelnöknek segítségre – mondta az izraeli katonai rádiónak Iszrael Maimon, a kormány titkára és leszögezte: nincs szükség arra, hogy ügyvezető kormányfőt nevezzenek ki.
Amennyiben Saron nem lenne képes ellátni hivatalát, Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes venné át funkcióját. Az izraeli törvények értelmében ha a kormányfő akadályoztatása meghaladja a 100 napot, a 101. napon választásokat kell tartani.
Az előrehozott parlamenti választásokat egyébként március 28-án, vagyis 99 nap múlva tartják. Ezen Saron már új pártjával, a Kadimával (Előre) vesz részt. A közvélemény-kutatások szerint az új formáció toronymagasan nyerné a választásokat, de mivel kifejezetten Saron személyére épül, az ő betegsége rányomná a bélyegét a párt jövőjére. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket