Párizs: elfogtak három, al-Kaida-kapcsolattal vádolt személyt
2005. december 15. 13:19, utolsó frissítés: 13:19
Letartóztattak csütörtökön Párizs közelében három olyan személyt, aki a gyanú szerint közvetett kapcsolatot tartott fenn az al-Kaida iraki vezetőjével, Abu Muszab az-Zarkávival. A terrorellenes hatóságok legújabb akciója összefüggésben van azzal a razziával, amelyet hétfőn hajtottak végre szintén Párizs közelében, illetve az észak-franciaországi Oise régióban, s amelyben összesen 25 gyanúsítottat tartóztattak.
Az újabb három letartóztatott feltehetőleg egy terrorista sejt tagja, és "közvetett kapcsolatban állt Zarkávival", de ennél továbbit a francia rendőrség nem közölt.
Nicolas Sarkozy belügyminiszter szerdán a parlamentben beszélt egy olyan franciaországi terrorista hálózatról, amelynek egyaránt tagjai iszlám szélsőségesek és köztörvényes bűnözők, s amely kapcsolatban áll a világ más részein működő terrorista sejtekkel, köztük Zarkávi iraki szervezetével. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket