Századvég: egyaránt 26%-on áll az MSZP és a Fidesz népszerűsége
2005. november 25. 17:20, utolsó frissítés: 17:20
"A Fidesz elmúlt hetekben tapasztalható aktivitása és Orbán Viktor közszerepléseinek intenzitása megállította az MSZP előretörését" – állapította meg a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki választáskutatási programja. Az inkább a Fideszhez közeállónak tartott intézet november elején 1000 fő megkérdezésével végzett közvélemény-kutatást.
A teljes népességen, valamint a biztos pártválasztók csoportján belül is 3-3 százalékponttal csökkent az MSZP támogatottsága, így a Fidesz és az MSZP újra azonos szavazói támogatottsággal rendelkezik – írja jelentésében a két intézmény.
A kutatók értékelése szerint az MSZP nem tudta stabilizálni az ősz folyamán kirajzolódó erőnyerő pozícióját, vagyis kormánypártokkal kapcsolatos megítélés semmiben sem javul – így látja a Századvég.
Az összes megkérdezett körében mindkét nagy párt támogatottsága egyaránt 29–29%. Októberhez képest a Fidesz támogatottsága nem változott, míg az MSZP-é hibahatárt megközelítő 3 százalékponttal csökkent. A szűkebb csoportot jelentő pártválasztók között a Fidesz és az MSZP egyaránt a szavazók mintegy 43-43%-ának támogatására számíthat.
A legszűkebb támogatói csoportban – a választáson biztosan részt vevő és pártot választani tudó szavazók körében – a szocialisták támogatottsága nem változott, míg a Fideszé egy százalékponttal magasabb az előző hónaphoz képest. (századvég/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket