Igen mondott a nem biztonságos légitársaságok feketelistájára az Európai Parlament
2005. november 17. 16:07, utolsó frissítés: 16:07
Elfogadta az EP azt a jogszabálytervezetet, mely szerint uniós feketelistára kerülnek a biztonsági előírásoknak meg nem felelő légitársaságok. A lajstromon szereplő cégek nem tevékenykedhetnek majd az EU területén, az utasokat pedig kárpótolni kell, ha választott légitársaságuk a jegyfoglalás után kerül a tiltólistára.
A Christine de Veyrac francia néppárti képviselő jelentést 577-16-31 arányban fogadta el az EP. Az elfogadott szöveg szerint az új szabályozás hatályba lépést követő egy hónapon belül a tagállamoknak továbbítaniuk kell az EB-nek a területükről kitiltott légitársaságok listáját. A Bizottság erről értesíti a többi uniós országot is.
Ezt követően az EB további egy hónapon belül közös kritériumrendszer alapján állítja össze az uniós feketelistát. Az érintett légitársaságok panasszal élhetnek a döntéssel szemben. A Bizottság legalább háromhavonta megvizsgálja, szükséges-e a lajstrom frissítése.
A feketelistát közzétennék az interneten és az EU Hivatalos Lapjában, valamint a nemzeti és uniós légi közlekedési hatóságok, illetve a repülőterek webhelyein is. A szabályozás húsz nappal az EU Hivatalos Lapjában történő közzététel után lép hatályba. Ez 2006 elejére várható.
A képviselők erősítenék az utasok tájékoztatáshoz való jogait is. A repülőjegy-árusítók a foglalás módjától függetlenül kötelesek lennének felhívni utasaik figyelmét az általuk választott légitársaság biztonsági státuszára. (ep-sajtószolgálat)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket