Koreai és vietnami technikákkal kínozzák foglyaikat az amerikaiak
2005. november 15. 13:17, utolsó frissítés: 13:17
A New York Times szerint az amerikai védelmi minisztérium azokat a technikákat alkalmazta, melyeket a koreai és a vietnami háborúban az ellenség használt az amerikaiak ellen. A lap azt állítja, a kínzás nem elszigetelt eset, hanem bevett gyakorlat az amerikai haderőnél.
A szerzők szerint a forrás az észak-carolinai Fort Bragg támaszponton folytatott titkos túlélési program (SERE) volt. Ennek eredeti célja az amerikai katonák felkészítése volt a különféle lelki és testi kínzások elviselésére, amennyiben az ellenség fogságába esnének. A programot az amerikai hadifoglyok megtörésére alkalmazott észak-koreai és vietnami módszerek tanulmányozása alapján dolgozták ki. Ezek közt pavlovi és más kondicionáló módszerekkel és a legintimebb életfunkciókat is kiaknázó stresszhelyzetekkel igyekeztek megtörni a foglyok lelkierejét és önbecsülését.
A terrorizmussal gyanúsított külföldieket őrző guantánamói támaszpontról 2002-ben küldöttség érkezett Fort Braggbe, s összeállított egy listát az értékes foglyok estében alkalmazandó kihallgatási módszerekről, mint például az alvásmegvonás, foglyok gyötrelmes testhelyzetekbe kényszerítése, testi bántalmazás, a foglyok esetleges fóbiáinak kiaknázása, hosszas elzárás.
James T. Hill, az Egyesült Államok déli parancsnokságának vezetője a listát 2002 decemberében elküldte Donald Rumsfeld védelmi miniszternek, aki a rajta szereplő legtöbb módszert jóváhagyta. A cikk szerint a Pentagonban voltak, akik figyelmeztettek, hogy a módszerek kimerítik a kínzás fogalmát, a miniszter egyik vezető tanácsadója azonban úgy érvelt, hogy azokat Fort Braggben is alkalmazzák az amerikai katonák felkészítésére. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket