Számonkérik a radikálisok a Fideszen Románia EU-csatlakozásának megszavazását
2005. október 04. 10:07, utolsó frissítés: 10:07
Számonkéri a radikális jobboldal Orbán Viktoron azt a tusványosi kijelentését, miszerint "szeretném nagyon egyértelműen megfogalmazni a véleményemet: ha megtagadják az Erdélyben élő magyaroktól az autonómiát, akkor Románia szerintem nem kellő alappal kéri felvételét az Európai Unióba."
Románia EU-csatlakozását a magyar parlament a Fidesz képviselőinek többségével ratifikálta, nemmel a független honatyák szavaztak. Az ülésen jelenlevő valamennyi fideszes képviselő igennel voksolt, többek között Orbán Viktor, Németh Zsolt és Áder János is. Igaz, a Fidesz-frakcióból legalább 80-an nem szavaztak – tudósít a Népszabadság.
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a kritikára azzal válaszolt, hogy a parlament feles többséggel voksolt a ratifikációt kihirdető törvényről, így nem lett volna értelme leszavazni a jogszabályt. Kövér közölte: a döntés előtt komoly vita volt a frakcióban; végül az igen-pártiak győztek.
A választmányi elnök szintén nem voksolt. A Reform politikai bulvármagazin estjén azt is elmondta, ha a Fidesz leszavazza a ratifikálást, "utána hallgathatták volna Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes bíráló nyilatkozatát".
A radikális Jobbik alelnöke, Molnár Tamás úgy értékeli: "az ellenzék is csak dumál, és közben ráront a saját nemzetére". Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere azt mondja: a szavazást a kormány kezdeményezte, ezért a kabineté a felelősség is.
A Fidesznek Szász szerint két rossz döntési lehetősége maradt: igent vagy nemet mondani – magyarázza a polgármester, aki elmondása szerint hallott arról, hogy sokan felháborodtak a Fidesz magatartásán, de szerinte ez provokáció, és Erdélyben a többség "igenis tudja, ki képviseli őket odahaza". (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket