Bush New Orleansban: súlyos hiányosságok a kormányzat reakciójában
2005. szeptember 16. 09:27, utolsó frissítés: 09:27
George Bush amerikai elnök bejelentette: nagyszabású helyreállítási munkát indítanak a Katrina hurrikán által sújtott területen, és elismerte, hogy súlyos hiányosságok voltak abban, ahogy a kormányzat reagált a katasztrófára. A New Orleans történelmi negyedéből sugárzott beszédében elmondta, hogy a várost és a többi érintett térséget több milliárd dolláros szövetségi támogatással fogják újjáépíteni.
Az elnök közölte, hogy programok indulnak az alacsony jövedelmű családok életminőségének javítására. Hozzátette azonban, az azonnali célkitűzés az, hogy október közepére az embereknek már ne menedékhelyeken kelljen meghúzniuk magukat.
New Orleans polgármestere, Ray Nagin korábban bejelentette, hogy a város egyes részeibe jövő héttől visszaengedik a lakosokat. A 485 ezres lakosság nagyjából egyharmada térhet vissza otthonába. A BBC helyszíni tudósítója szerint ugyanakkor a városban még továbbra is gondok vannak az olyan alapvető szolgáltatásokkal mint a víz és áramellátás.
A halálos áldozatok száma csütörtökre elérte a 795-öt: Louisiana államban 558-an, Mississippiben 218-an, Floridában, Alabamában, Georgiában és Tennessee-ben pedig 19-en haltak meg a természeti katasztrófa következtében. (bbc/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket