Chirac: cél az európai terv újragondolása
2003. január 21. 12:19, utolsó frissítés: 12:19Franciaország és Németország az Elysee-i paktum ünneplésének 40-ik évfordulóján az európai terv újragondolását tűzték ki maguk elé célul – mondta egy interjúban Jaques Chirac francia elnök. A két ország közös célkitűzése között szerepel a EU-bővítés, az EU katonai hatalmának megerősítése, az intézmények hatékonyságának növelése valamint a haladás, szabadság és igazságszolgáltatás biztosítása az EU minden lakója számára. Chirac úgy tartja, hogy az Európai Bizottság elnökének Európai Parlament által való választása az úniós végrehajtó hatalom legitimitását és így erősödését segíti elő. Ugyanakkor egy világi állam képviselőjeként Chirac szerint az EU jövendő alkotmányában hiba lenne bevezetni egy vallásra vonatkozó kitételt. A tagállamok szorosabb együttműködésének céljából Franciaország és Németország egy-egy együttműködési főtitkárt neveznének ki, kiknek egy német és francia helyettesük lenne Párizsban, illetve Berlinben. A francia államfő azt is elmondta, hogy kitűnő kapcsolatai vannak a német kormányfővel, a német és francia vezetők közötti együttműködésnek semmi köze nem lévén azok politikai irányultságához. (rompres)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket