New Orleans: erőszakos kitelepítések kezdődtek
2005. szeptember 09. 12:17, utolsó frissítés: 12:19
Hivatalos adatok szerint Katrina áldozatainak száma 334-re ugrott Mississippi, Lousiana, Florida. Alabama és Georgia államokban. A New Orleans-i rendőrség, a hadsereg támogatásával elkezdte a körülbelül 10 000, városban maradt ember erőszakos kitelepítését: a BBC beszámolója szerint egyeseket megbilincselve szállítanak az evakuációs központokba. Úgy tűnik, visszaállt a rend a városban: rendőrségi beszámolók szerint az éjszaka csendes volt, csupán három letartóztatást eszközöltek.
Becslések szerint legalább tízezren veszítették el munkahelyüket, egy közvetett hatásokat is figyelembe vevő becslés szerint azonban akár 400 ezer munkahely szűnhet meg. A forgószél által érintett területeken közel egymillióan dolgoznak.
Tegnap az amerikai törvényhozás további 51,8 milliárd dolláros rendkívüli segélyt hagyott jóvá a mentési munkálatokra és a segélyezésre. A múlt héten 10,5 milliárd dolláros segélyalap felállítását hagyták jóvá. A természeti csapás okozta károk végösszege akár 150-200 milliárd dollárt is elérheti.
Megkezdték annak a programnak a végrehajtását is, amelynek értelmében a károsultak között kétezer dollárral feltöltött bankkártyát osztanak szét, amellyel alapvető fogyasztási cikkeket vásárolhatnak. (bbc/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket