Vírusok tarolnak Katrina után. 25 000 hullazsákot küldtek New Orleansba
2005. szeptember 08. 12:30, utolsó frissítés: 12:49
25 000 hullazsákot küldtek New Orleansba és környékére, miközben a hatóságok hozzáfogtak a holttestek összegyűjtéséhez. A városban eddig 83 áldozatot tartanak hivatalosan nyilván – köztük van az a harminc idős ember is, akiket egy elárasztott aggmenházban találtak. Három személy kolera-fertőzésben halt meg.
A városban jelenleg tízezren is tartózkodhatnak. Sokan a házak felső szintjén húzzák meg magukat, miközben bűzlő víztömeg veszi körül az épületeket, és a vízben álló verandákról úszó holttesteket lehet látni. Ők a fosztogatóktól féltik megmaradt vagyonukat, ezért tartottak ki.
A napokban Ray Nagin, a város polgármestere kijelentette: a városból mindenkinek távoznia kell, és ennek érdekében a hatóságok az erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza.
Nicholas Stahl rendőrőrmester így nyilatkozott a BBC-nek: „kifejezetten jól felfogott érdeke mindenkinek, hogy most távozzon, hiszen el fog fogyni az élelmük. Ha az állóvízből próbálnak inni, nagyon komoly veszélynek teszik ki magukat, hiszen rengeteg baktérium tenyészik az állóvízben.”
Ezt megerősítette Louise Minsky, a louisiana-i mentőcsoportok vezetője: „káosz van itt, rengeteg fertőző területtel, ahová eleve csak gumi-védőöltözetben lehet bejutni. Hosszútávon kitörhet a nílusi láz, amit a szúnyogok terjesztenek, és New Orleans környékén a TBC is problémát okozhat.” (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket